|
Felemás... ... érzésekkel tért haza a magyar csapat a 9. világbajnokságról, a lettországi Rigából. A most következõ kis "élmény"beszámoló szigorúan saját szemszögbõl, de sokak véleményével talán sokszor megegyezõen íródott. Több okból is fokozott izgalommal érkeztünk a helyszínre: Magoron kívül még senki nem járt errefelé, ismeretlen volt tehát a helyszín és a körülmények, és kiszámíthatatlan az utazás, mert csapatunk két részben utazott. A kényelmesebbek és sietõsebbek repülõvel Bécsen és Frankfurton át, míg a ráérõ kalandvágyóbbak kisbusszal kétszer két napon keresztül. Egyébként, mint késõbb kiderült, az utazás volt a legsimább ügy. (Mondjuk a Frankfurt - Riga közti repülés az utolsó sorban a motor elõtt ülve nem volt piskóta...) A pénteki nap egy óriási reggeli után - melyet a város talán leghangulatosabb éttermében, a Lidoban ejtettünk meg, mely helyszínt még késõbb is gyakran felkerestünk - városnézéssel, tengerparti kirándulással telt egészen a délutáni regisztrációig. Sajnos Naszádi András családi okok miatt nem tudott eljönni, így helyette Szilasi 2 Tomit neveztük a nyílt versenyre fõleg tapasztalatszerzés végett. A rigai Mûszaki egyetem ódon épületében jó érzés volt a sok ismerõs játékost újra köszönteni, az új dizájnú pályákon a magyar zászlót és logót látni és frissen készült címeres mezünkben (mely szerintem az egyik legszebb volt a mezõnyben ) kamera elé állni. A megnyitó ünnepség alapján akár azt is hihettük volna, hogy végig csúcs lesz minden és a "best ever" világbajnokságon veszünk részt. Színvonalas zenei produkciók, igazi asztalihokis legendák - Göran Agdur, Tomas Peterson - emelték az est fényét, az összes csapatot név szerint és az országára jellemzõ zenével mutatták be. A sorsolás új rendszer szerint a világranglista alapján zajlott, elsõre nem is tûnt rossznak, bár Regula Gergõnek már voltak rossz elõérzetei. Nem sokkal késõbb már egy szûk kis szemináriumi teremben szorongtunk (testben és lélekben egyaránt), várva, hogy aláírásra kerüljön a nemzetközi szövetség alapító okirata, majd megkezdõdjön a szavazás a jövõ évi VB helyszínérõl. Az aláírás meg is történt, bár néhány ország nem tudta bemutatni a saját szövetségi alapszabályát. Ez elméletileg számukra kizáró ok lett volna a szavazásból, de itt már semmi következetesség nem volt. A svéd-lett-orosz tengely minden eszközt megragadott, hogy Moszkva jöhessen ki gyõztesen, s mivel nem volt a helyszínen senki, aki higgadt fejjel és pártatlanul le tudta volna vezetni a szavazást, tulajdonképpen úgy jött ki az orosz gyõzelem, hogy jogszerûen Budapest kapta volna a legtöbb szavazatot. Ugyan reklamáltunk és el is értük, hogy a frissen választott bizottság üljön össze, ellenõrizze a szavazatokat és hozzon döntést, de ez már a következõ két napra maradt, összevissza beszédekkel - most mondjam, hogy hazudozással? - furcsa bejelentésekkel. Persze eddigre már szinte mindegy volt a helyzet, én a magam részérõl erõteljesen gondolkodóba estem, hogy ez az irány és közeg kell-e nekünk a folytatáshoz. Éjfél elmúlt, mire hazaindultunk, szerencsére öten is befértünk egy taxiba, de kérdés volt, hogy a hangulat és a kb. 6 óra alvás hogyan hat ránk a versenyen. És igen... viszonylag könnyû ébredés után harapós kedvvel indultunk neki a versenynek. A körülmények azért kicsit meglepõek voltak. A kb. 60 pályához már kicsi volt a díszterem, szûken fértünk csak el, a sorok közt elvonulók többször kirúgták alólam a széket. A pályák alatt az asztalok nem voltak azonos magasságban, a mosdó olyan messze volt, hogy futva is alig értünk vissza a következõ meccsre. Büfének persze nem volt nyoma, mint ahogy nemzeti zászlóknak sem. Szóval ahhoz képest, hogy a lett fõszervezõ végig Moszkva mellett kampányolt azzal, hogy új dimenziók, sok pénz és fokozott média jelenlét kell a sportágnak - kicsit olyan gagyi pilseni utóérzésünk volt... De inkább a harapásról - Papp Magor a történelemben elsõ magyar versenyzõként megragadva a sorsolás kinálta lehetõséget, az 50 fõs elit mezõnybe verekedte magát egészen nagy játékosok testén keresztül. Ugyanez Regula Gergõnek és Nagy Bálintnak nem sikerült, de velem és Bobák Lacival együtt a minimumot õk is teljesítették, s így másnap az 51-75. helyért játszhattak a B csoportban. Szilasi Tamás és Cserháti Zoltán a C csoportba kerültek míg Szilasi 2 Tamás a D -be. Rövid szünet
után következett egy újabb erõpróba,
a csapat selejtezõ meccs Németország ellen, akik
elég tartalékosan álltak fel. És ezt bánhatták
is, mert csapatunk erõn felül teljesítve jól
el is verte õket! Az utolsó fordulóra már
5 meccs elõnyünk volt, innen nem lehetett elveszteni - pedig
lehet hogy jobb lett volna? Ugyanis ezután az elit csoportban semmi
esélyünk nem volt a legerõsebb 6 nemzet csapatai ellen,
de még a nagy rivális Szlovákia ellen sem (8:16),
a 8 hely pedig ismét a németeket ígérte a
másnapi playoff selejtezõre. Azért némi gyógyírt
jelentett, hogy A délután azért ígért még más izgalmakat is. Játszott a veteránok közt Szilasi János, aki a végén csak annyit mondott: azért mondhattátok volna, hogy csupa kivénhedt profi lesz a kategóriában... s tulajdonképpen igaza is volt. A gyõzelmet végül az a Tomas Petersson szerezte meg, aki Pilsenben döntõs volt a nyíltban és most is a 16 közt lett volna a helye. A cseh Pavel Plesák második lett és a legenda, Goran Agdur egy orosz mögött csak 4. A junioroknál csak kicsit volt könnyebb a helyzetünk. Szilasi 2 Tomi (22.) az egyéni után még huszonvalahány kemény meccset játszott, ez legjobbjainknak is sok lett volna, nemhogy neki betegen, Szabó Mátét pedig szintén tanulási, tapasztalatszerzési céllal neveztük be, az elvárható eredményt õ is hozta (23). Az elõdöntõkbe 4 ország 4 versenyzõje jutott, az általunk legjobban ismert cseh szupergyerek, Lukas Turon elfáradt eddigre és kikapott a 3. helyért a svéd Markus Anderrssontól, a finn Nuttunen pedig elég egyértelmûen elintézte, hogy nehogy megint Zaharovnak Oroszországból hívják a junior bajnokot. Lányaink is megtették a magukét, az alapszakaszban Kapuvári Patrícia (17.) egy korábbi finn világbajnokot (Tarja Lindberg) is megvert, Kárpáti Enikõ (16.) pedig az aktuális és itt újra gyõztes világbajnok, a finn Pia Pulliainen ellen hozott egy fantasztikus 3:3-as döntetlent. Mindezek ellenére is Soltész Evelin volt a legeredményesebb lányunk a maga 15. helyével. Azért az már látszott a végeredménybõl, hogy csapatban a lányok már egy-egy gyõzelemnek is örülhetnek, megelõzni kevés esélyük lesz bárkit. A nõi egyéni döntõ aztán megint frenetikus volt. A VB újonc zsenge orosz leányzó, Alexandra Belavina végül drámai meccsen, az utolsó menetben hirtelen halál után kapott ki Pulliainentõl 4:3-ra, és könnyei akár már elõre is szólhattak volna a többi orosz résztvevõkért, mert nekik sok babér nem termett ezen a VB-n, már ami az elõzetes esélylatolgatásokat ill. fogadkozásaikat illeti. A vasárnap azzal a meglepivel kezdõdött, hogy nem adtak korongot a bemelegítéshez, mert a nagyját ellopkodták... volt tippünk, hogy kik lehettek. Aztán végig daráltuk a középsõ csoportokat, Magor az elit mezõnyben sem vallott szégyent, finn és lett skalpokat is begyûjtött, a legjobbakkal is szoros meccseket vívott és végül megérdemelten érte el minden idõk legjobb magyar eredményét - 48.!!! A világranglistán elõször kapott 600 felett magyar versenyzõ (630) amivel a 182. helyre ugrott fel, és a hat elit nemzet játékosai után következõ legjobb versenyzõ is Magor volt. Eddigi legjobb eredményeiket állították be ill. érték el a többi versenyzõink is - Regula Gergõ 62. Nagy Bálint 65. Létay Dániel 67. Bobák László 75., VB újoncaink közül Cserháti Zoltán a 84. Szilasi Tamás a 88. míg névrokona Szilasi 2 Tamás a 109. lett, õk sem vallottak szégyent. Ezek a jó helyzések azt is eredményezték, hogy a világranglistán megelõztük a német csapatot, annak ellenére is, hogy sajnos a döntõ összecsapáson elbuktunk ellenük. Ismét kissé fáradt és motiválatlan periódusban került sor a meccsre, és a németek visszavágtak. Maradt tehát a lehetõség az alsó ág megnyerésére, ami gond nélkül ismét megvolt - legalább nem romlott a csapat helyezése, de ennél azért kicsit többet tudunk és vártunk. Volt azért más történelmi pillanat is ám! A férfi csapat kategóriában elõbb a csehek verték le az oroszokat a bronzmeccsen óriási hangulatú összecsapáson hatalmas szurkolói biztatás közepette, majd a finn válogatott tette meg azt amit korábban még soha, sehol, senki: a döntõben legyõzte a svédeket, akik pedig 3 világbajnokkal álltak fel - majd leírhatatlan arccal maradtak ülve... Sikerült megtörni egy kb. 15 éves hegemóniát és egyre több jel utal arra, hogy a világ asztalihoki játékosai (köztük mi is) komolyan gondolják a felzárkózást. A hatalmas finn bravúr feletti örömükben a nõi csapatverseny döntõjében a finn lányok elszálltak, így aztán az oroszok megszerezték ez elsõ és egyben utolsó aranyukat a VB-n. Innentõl már mindenki a legjobb 16 versenyzõ rájátszására készült - a rendezõk kivételével. Vicces, de inkább szánalmas volt, hogy a veterán világbajnok T. Peterson toligálta az asztalokat és pakolta rájuk a székeket, hogy arénát építsen a döntõkhöz, a nyikhaj 16-18 éves lett házigazdák meg kényelmesen felüldögéltek rá. Pörögni kezdtek a videók és a meccsek is, és elég hamart kirajzolódtak az erõviszonyok. Az elsõ körben elszállt a kétszeres világbajnok Stefan Edwall, akinek pedig most sok esélyt adtak. Így járt utolsó oroszként Alekszej Zaharov is a még néhány óráig világbajnok Daniel Wallen ellen. Wallen, mit mondjak, nem lopta magát a szívünkbe sem játéka alapján, de fõleg nem a negatív kampánnyal, amit a VB nevezésünk ellen folytatott, így örömmel konstatáltuk, hogy a következõ kört õ sem élte túl, na persze Östermann ellen ez nemcsak neki nem sikerült. A legjobb nyolcig jutott ugyanakkor a "kis" Michal Hvizd, aki aztán 3:0-ról pszichésen bukta el a meccsét az ellen a Bengtsson ellen, aki szintén nem a fair játékáról jegyeztünk meg ezen a VB-n. A Budapest Open gyõztese, Henrik Brodin is bejutott a nyolcba kabalazoknijának és a magyar sportszeletnek köszönhetõen, hogy végül maradjon is a 8., de neki ez is óriási siker volt. Az elõdöntõk:
S ebben mindketten zseniálisak, az elején inkább Östermann az. Aztán elmúlik a finn lámpaláza, emelkedik a hangulat is, persze hogy 90 százalék drukkol leplezetlenül és hangosan az új trónkövetelõnek. Roni végre rájön, hogy centerbõl akár jobb is lehet ma a svédnél. Be is teszi rendszeresen középre. Egyszer ilyenkor megszólal egy bor v. sörízû hang a nézõtérrõl: Rónyi sajbuh! Néhányan lepisszegik, ám a következõ pillanatban "Ronyi" irtózatosan bevarrja a gólt. Ováció, bedobás, passz és megint ugyanaz a szituáció. Megint a részeg orosz szurkoló hangja és megint hatalmas Roni gól, ilyen van?, még a végén szétrobban a csarnok?! Östermann már 2:0-ra "ment" - de már csak 3:2-re vezet. Lesz-e világszenzáció? A hatodik meccsen is Nuttunen vezet elõször, de Hans Östermann egyenlít, majd fél perccel a vége elõtt ér el újabb, mindent eldöntõ gólt és tripláz, immár háromszoros világbajnok! Kb. fél 11-re jár az óra, nincs idõ ünnepelni, kezdõdik a záróceremónia és bankett. Szépek a felterített asztalok a sarokban, de kicsit nehéz körbeállni. Bemondják, hogy lehet enni, a lett házigazdák pillanatok alatt ott vannak és púpozott tányérokkal már jönnek is el. Erre mondta Szabó Zoli: Étkezés éhezési sorrendben! Hasak tele, az izzadt sportmezeket nincs idõ, mód és kedv, de indok sem lecserélni, annyira nem ünnepélyes az egész. Kezdõdik a díjátadás a' la Blumental... a fõszervezõ improvizál, poénkodik és ez rettenetesen rosszul áll neki. Összekeveri a neveket, a kategóriákat, elfelejti átadni a kupát, amibõl ugyanannyi van, mint a legutóbbi magyar bajnokságon nálunk, pedig ez a VB... 5. helytõl lefelé pedig már semmi emléked nem lesz a rigai VB-rõl, csak amit megvásároltál magadnak - snassz... Persze a gyõztesek érdemeit ez nem csökkenti. Aztán bejelentik, hogy az ITHF elnökségi megbeszélése alapján és a szavazás tisztázatlan helyzetében Budapest gavallér módon lemondott a VB rendezésrõl Moszkva javára, ezért majd a 2009-es világbajnokságot mi rendezzük. Na, ez volt a slusszpoén, mindenki õszintén meg volt lepõdve, leginkább a bizottság, aki amúgy semmi ilyesmirõl nem döntött. És persze az is kérdés, hogy 2009-ben akarunk-e még VB-t rendezni, mert 4 év nagy idõ ám... Nem volt kedvünk önfeledten bulizni az éjszaka további részében, már csak azért sem, mert nem volt semmilyen közös szervezésû buli - de nem bántuk, mert a szállodánkba visszatérve sokkal poénosabb élményben volt részünk. Egy helyen laktunk ugyanis a finnekkel, akik egész szolídan ünnepelték 3 arany és 2 ezüst érmüket, többek közt azzal, hogy éjjel 2-kor sorba álltak Papp Magor szobájában, hogy mégha kicsit ittasan is, de játszhassanak és megverethessenek minden idõk legeredményesebb magyar VB szereplõje által. Még a zseniális Roni Nuttunen is el lett ám kalapálva 3:2-re, szóval nagyon röhögtünk... Hogy némi biztató és pozitív dolgot is írhassak az értünk itthon szurkoló vagy friss érdeklõdõk számára, az Orczy Klub és a Sirály SE nagyon kedvezõ áron hozzájutott néhány alig használt pályához, melyeken õsztõl már esély lesz komoly klubéletet beindítani! Természetesen a Budenzben is folytatjuk, és ez nagyon fontos, mert - "ha elkezdtük, miért adnánk fel?" - kinéz egy Európa-bajnokság Szlovákiában és egy World Liga sorozat melyekre sok új és ügyes játékost szeretnénk delegálni... Tehát gyertek szeptembertõl!!! -Létay Dániel- |