Jött a Mikulás (Kupa)!

Már-már stabilizálódni látszik a gyerekversenyek 18-20 fõ körüli létszáma, ami most ráadásul a menõk nélkül értendõ, mert az esemény a 12 éven aluli "kölyök" versenyzõk EB kvalifikációjának jegyében zajlott.

Ismét a Budenz fölénye volt várható létszámban és eredményben egyaránt, de örömmel konstatáltuk, hogy Benyhe Laci Tanár Úr jóvoltából a Kassák Gimnázium is egyre több résztvevõvel jelenik meg a versenyeken és ezen kívül s további 7 újonc és nagyon fiatal - 7-10 év közti gyerkõc próbált szerencsét. A korcsoporton felüli kezdõ versenyzõket sem zártuk ki, a legjobb nyolcba közülük így sem került senki. Véletlenül eljött ugyan a profik közül Szabó Máté és Szilasi II. Tamás is, de õk sajnos most kimaradtak a jóból. Máté azért persze maradt segíteni is, és szurkolni húgának, Vikinek, aki ügyes játékkal be is került a felsõ ágra. Mondta volt is róla a nála 2 évvel fiatalabb 11 éves Kende Marci: "Hú, az a nõ nagyon jól játszik!"

A verseny lebonyolítása egyre jobban közelített a felnõtt rendszerhez, már nemcsak 1 körös összesítés döntött, hanem itt is volt középsõ csoport és rájátszás is. Érdekes körbeverések után alakult ki a legjobb 4 mezõnye a play off-ra. Pohl Péter, Baga Attila és a szintén egyre markánsabb Juhász Kristóf hajszállal maradtak csak le, így az elõdöntõkben a csoportot is nyerõ Létay Gáspár fölényesen nyert az amúgy meglepetés ember Vajai Máté ellen, Erdõsi Bóta Bence viszont megkínlódott Létay Pongival, akivel addig is közel azonos eredményességgel játszottak.

A döntõ (Létay G.-Erdõsi B.) és a kisdöntõ (Létay P.-Vajai M.) is a vártnál simábban 2:0-val végzõdött, aranyos volt, ahogy a bronzmeccs után mindkét résztvevõ sírva fakadt - Máté az elszalasztott lehetõség miatt bánkódott, Pongi pedig az "unalmas" bronzéremmel nem volt kibékülve, ezüstöt szeretett volna... (Másnap a kerületi floorball versenyen kapusként szerencsére teljesült ez az álma is :o) A februári országos asztalihoki diákolimpián pedig még többen célozhatnak meg valamilyen érmet köszönhetõen a 4 korcsoportnak és az abszolút kategóriának. A végsõ díjazás természetesen megint mindenkinek járt oklevél, csoki Miki, Vadonsport-sapka és egyéb játékok illetve az IBS jóvoltából Gryllus Vilmos koncertjegyek formájában.

Ami pedig Nagy Bálint 16. helyét illeti... nos õ újoncként érte el ezt a helyet, 1998-ban született és kb. 3 hete játszik asztalihokit. Az érdekesség inkább az, hogy újabb véletlen névduplázás alakult ki versenyzõink közt, a Tóth Zolik, Tóth Gáborok és Szilasi Tamások után most Bálinték megkülönböztetésén is törhetjük a fejünket

A végeredmény:

1. Létay Gáspár
2. Erdõsi Bóta Bence
3. Létay Pongrác
4. Vajai Máté
5. Pohl Péter
6. Juhász Kristóf
7. Baga Attila
8. Kende Marcell
9. Szabó Viktória
10. Sinkó Richárd
11. Belényesi Gábor
12. Unführer Richárd
13. Tóth Tímea
14. Katz Balázs
15. Nagy Máté
16. Nagy Bálint
17. Irmes Berta
18. Irmes Máté
19. Irmes Márton