Gergõ a Sirály!

A gyõztesek ezen a vasárnapon majdnem a káposztási rendõrök lettek,
kettõ autós beállásomból kétszer füleltek le éberen,a bepakolásnál ellentmondást nem tûrõen,
másodszor már szerencsére elnézõbben. Nagyon szerencsére nem zökkentem ki a menetbõl,
s magam sem értem , de hosszú idõ után - tavaly Mikulás - újra döntõt játszottam.
Ott már egyedül Pókember segíthetett volna, de nem tette, talán majd legközelebb...
Persze kicsit elébe szaladtunk a dolgoknak.

Három újonccal, köztük két két fehérvári versenyzõ beállásával indult az õszi szezon
és a VB-kvalifikációs pontvadászat. A csoportkörökben nagy meglepetés nem történt, talán
a juniorból pont kiöregedett Makarevitz Zoli nyolcba kerülése számított ennek, aminek fõleg
Nógrádi Attila és Cserháti Zoltán nem örültek. A másik ág sem volt könnyebb, itt a házigazda
Bobák Laci járt pórul... Junior és nõi versenyzõ nem került tehát a felsõ ágra, Bartucz Péter 9. helye
azért biztató, ha komolyan veszi, ott lehet Rigában... Erre persze ugyanilyen esélye lehet még
Várkonyi "Öcsi" Károlynak is, vagy a még nagyon fiatal Vágó Frenkinek, akiknek szintén megvan
a tehetségük a sporthoz, persze a Schüszler-Pleva budenzes duónak.még lesz ehhez hozzászólása.
A lányoknál egyelõre Evelin a sirálylány, s ha nem ijed meg a kemény csatáktól, még szép jövõ várhat rá is.

A negyeddöntõk döntõvel felérõ meccsel indultak, Regula Gergõ valahogy negyedikként került ide és
ennek Nagy Bálint lett a vesztese. A csoportját nyerõ Naszádi András simán ment tovább Makarevitz Zoli
ellen, Papp Magor és Szilasi Tamás ismét megizzasztották egymást, a Létay -Rébay meccs pedig fordulatos,
sok gólos meccseket hozott. Az elõdöntõk két 3:2-vel végzõdtek, Magornak volt a legtöbb esélye ma este
Gergõ ellen, a bronzot tehát mindenképp megérdemelte, a döntõrõl meg már írtam.

Szóval a Sirály kupák mérlege Regula Gergõ szempontjából: Háromból három - azért nem rossz
és vitatni se nagyon lehetett.

Ráadásként azért jött még egy csapatverseny, ahol az egyéni döntõsök kevésbé motivált játékkal
csak második helyre hozták a Budenz Hybernátor csapatát. Gyõzött az Orczy Klub, harmadik az egykori
Kontyfás csapat, negyedik a Sirály SE lett, de a csapatverseny lényege inkább az volt, hogy kisebb
teherrel a vállukon s közben egymást biztatva a fiatalok is elkaphattak és el is kaptak egy-két rutinosabb
versenyzõt. Beállt továbbá az egykor szebb reményekkel nekiinduló szunnyadó tehetség Bobák Dani is -
újra csak azt éreztem, hogy helye lenne a felsõ ágon - és Szilasi II. Tamás, aki egyáltalán nem ijedt meg
a nagy nevektõl élete elsõversenyén és pontot is szerzett a Hybernátoroknak.

Az egyéni versenyt amúgy 381 pontra értékelték, tehát pl. Magor mostani bronza és cseh 49. helye
közel azonos értékû, a kvalifikációs szisztéma szerintem mûködni fog. Mostantól pedig: Fel, Skalicára!