Frissibe’

- avagy így jártunk a Cseh Ópenen…

Elmesélem, mert a 77-es olyan népmesei szám, pont mint a helyezésem, ami azért lehetne jobb is. Viszont mégiscsak egy európai szintű és igen magas színvonalú versenysorozat záróeseménye volt ez éppen az EU csatlakozás napján, ahol a magyar versenyzők is megszerezték első Euroliga-pontjaikat, szóval néhány szót mindenképpen megér.

Én és a székecském

Nem szerveztük túl a dolgokat, 10 fős csapatunk egymásról keveset tudva három részletben közelítette meg a leginkább söréről ismert Pilsent. A legkalandosabb természetesen az Orczy klub különítménye volt, akik Prágából a reggel 7 órás busszal jöttek volna, de törölték a járatot, így volt némi idegeskedés   a (megszokott)  késés miatt. Lehet, hogy ez is rányomta bélyegét kezdeti játékukra, mert egyedül Szilasi Tamás hozta magát,  és jutott  sikerrel csoportjában a 9-12. hely közé majd a 66. helyig,  hasonló még Regula Gergőnek (68.) sikerült, a többiek a második kört a 73-96. helyért játszották.


126-an 54 pályán

Könnyű csoportbeosztásban persze nem is reménykedhettünk, a 126 résztvevő közt a közismerten erős csehek mellett a világelső svédek is megjelentek, Skandináviát egy finn fiú is képviselte még, és külön szót érdemelnek az oroszok – akik már a spájzban vannak… vagy azon is túl?  A 2001-es VB-n ugyanitt még csak egy hellyel előzték meg csapatunkat, most pedig 4 versenyzőjük volt a legjobb 8 között, ebből a legfiatalabb a 15 éves Alexander Zaharov döntőt játszott a fenomenális Östermannal!  Rengeteg játékos, rengeteg pálya, szponzorok, de még inkább összefogás és akarás lehet a titok nyitja…  Szintén felfutóban van a szlovák asztalihoki is, Martin Králik 26. lett és még ketten fölényesen megelőztek minket, ami nem sejtet ellenük könnyű meccseket a jövő évi VB-n sem.


Králikék Szlovákiából

Szóval a magyar csapat derekasan küzdött, de technikában és koncentrálásban is még van hová fejlődni. Nagy Bálint azért odatette magát a végén és nyerte csoportját valamint a vele járó kupát, igazán nagy skalpot azonban egyikünknek sem sikerült begyűjteni. Ami kicsit biztató, hogy az osztrák, olasz, szlovén és svájci versenyzők most nem nagyon értek a nyomunkba és játékosaink többsége a világranglistán is előbbre lépett az itteni eredménnyel.

Hans Österman és Nagy Bálint

Szóval rettenetesen lefáradtunk  végére a közel 45 meccstől, mégis  izgalommal és irigyen néztük a rájátszást, ahol a cseheknek a vártnál kevesebb babér termett (7. és 8. hely) de 13-15 éves junior versenyzőik így is jól helyt álltak.   A szemtelenül fiatal orosz   versenyzők is parádéztak , nekünk meg érdemes elgondolkodni, hogyan fejlődhetne hatékonyabban az utánpótlás ill. emelkedhetne az egész hazai színvonal.

(Magyar részről azért volt egy kis sikerélmény is a rájátszásban, mert az általunk favorizált - végül bronzérmes - svéd Sjöstedt 0:2-ről fordított Ivan Zaharov ellen a nyolcaddöntőben és az egészet nagy bizonyossággal egy Papp Magor által neki ajándékozott magyar Sport-szeletnek köszönhette...)

A győztesek - Sjöstedt 3., Österman 1., Zaharov 2.

A másik svéd, a világranglista vezetője, Hans Österman, aki az Euroligában eddig kettőből kettőt nyert (Riga, Jönköping) külön fejezetet érdemelne. Eleve egy érdekes stílusú, kicsit fura fazon és van a tekintetében valami  eszelősség, ami talán kell is ehhez a sporthoz. Amúgy meg senki ilyen technikai szinten nincs a világon, a centerjátéka lenyűgöző, és a fontos meccseken nem ismer kegyelmet...

( Egyedül ellenem nem tudott a mérlegén javítani, sikerült tartanom a döntetlent kettőnk párharcaiban Zürich óta, igaz ebben nagy segítségemre volt, hogy Pilsenben most nem is játszottam Östermannal... :o) A 16 közti rájátszásban már egyetlen vesztes meccse sem volt, este fél 10-re pedig mindent bekaszált, a Cseh Open fődíját, az Euroliga Kupáját, egy limitált MS 2004-es pályát és 3 vagy percnyi tapsot. Ez utóbbi természetesen kijárt a szervezőknek is, mert tényleg derekas munkát végeztek, melynek eredménye egy jó hangulatú verseny lett, ami valószínűleg  az egész asztalihoki sportág további fejlődésére is pozitív hatással lesz.

--Létay Dániel -