Két autóval, összesen nyolcan vágtunk neki 2005. október 8-án, szombat hajnalban a Felvidéknek azzal a szándékkal, hogy minél jobb eredményeket elérve térjünk haza a nap végén, sõt végcélként még a gyõzelem lehetõsége is „felrémlett” elõttünk. Optimizmusunk azon alapult, hogy kissé foghíjas mezõny várt ránk Eperjesen, mivel a szlovák élvonal egyes prominens képviselõin (Bartosek, Kacha, Kralik) kívül az északi szomszédainknál rendezett versenyeken megszokott trineci „különítmény” (gondolok itt a Turonokra no meg Cibulkáékra) tagjai távolmaradásukkal „tüntetvén” sem a verseny színvonalát sem világranglistás összpontszámát nem emelték. Egy igazi nagy hal azért volt: a mindannyiunk által lassan már „unásig” ismert „jó öreg” Pikl, a derék Vaclav, aki valószínûleg azt hitte, hogy egyetlen csehként levonatozik ide, aztán majd begyûjti az elsõ díjat, ha már otthon ilyesmire úgysincs esélye. Csakhogy a végén még ez sem jött össze neki, - sõt már a verseny közben is érte õt néhány váratlan „pofon” - mert valaki(ke)t kihagyott a számításból. No de ne szaladjunk ennyire elõre, hisz volt itt még egy üde színfolt, s ez nem más mint Dmitro Kudritszkij – a kellemetlen stílusban játszó ukrán zongoramûvész barátunk – aki viszont idõt, s pénzt nem kímélve igen messzirõl utazott idáig, s akirõl elmondható, hogy a szó szoros értelmében egyre inkább baráti viszony kialakítására törekszik velünk magyarokkal, s mi sem példázza ezt jobban, hogy a verseny végén csak úgy meglepett egy kijevi desszerttel. A másik kellemes meglepetés pedig az volt, amikor még közvetlenül megérkezésünk után „öreg” Hudec teljesen váratlanul megajándékozott a THC Blue Dragon Kosice asztali hoki klub egyesületi zászlajával.

No de - ahogy Lothar Matthäus szokta írni állandó rovatában keddenként a Nemzeti Sportban - , lássuk csak ...

A magyar „nyolcas” Szabó Zoli és Máté valamint Bobák Laci, Kárpáti Enikõ – Zoliék Opeljében – ill. Csír, Czakó Geri, Szilasi Tamás és jómagam „összeállításban” az enyémben kelt útra. Zoliék persze - alighanem rekordidõnek nevezhetõ két és háromnegyed óra alatt - „lesprinteltek” 300 kilométert, s gyorsaságuk jutalmaként elindulhattak a legújabb szlovák fejlesztésen: a stilszerûen „Sprint” elnevezésû minitornán, aminek versenyfelvezetõ és bemelegítõ szerepén kívül az volt a lényege, hogy a 25 indulót kis létszámú csoportokba osztották, ahol mindenki két meccset játszott, majd az összesen 16 továbbjutó elkezdte a fordulónként egymeccses rájátszási szakaszt a nyolcaddöntõvel. Ekkor még mindhárom magyar „legény” állt a versenyben (Enikõ ekkor még csak szurkolt), de a rájátszásos szakasz valahogy nagyon nem jött be nekik, mert hiába álltak fel egymás mellé „vállvetve” végül mindhárman kikaptak és kiestek. Nem így többek között „kis” és „öreg” Hudec, Kudritszkij, Pikl és az idei elsõ (kassai) szlovák versenyen gyõztes Emil Galoci barátunk ill. az akkor meglepetésre 4. helyezést elérõ Tomas Mizenko, aki most is remekül küzdött, s ennek - az elsõ pofonját még a tulajdonképpeni torna kezdete elõtt megkapó – Vaclav Pikl látta kárát, akit a szinte teljes ismeretlenség homályából az idei szezon kezdetekor hirtelen feltûnõ szlovák - ráadásul igazán komoly erõlködés nélkül – viszonylag könnyedén intézett el. S ha már az elõdöntõben kiütötte a legnagyobb esélyest, akkor már nem is állt meg a miniverseny gyõzelméig, hisz a szintén egymeccses döntõben imponáló magabiztossággal húzott el 3-0-ra az elejét „átalvó” - a másik ágról némi meglepetésre döntõbe jutó – ukrán Kudritszkij ellen, akinek ezek után már csak annyira maradt ereje, hogy legalább az eredményt szorossá tegye: 3-2.

Ezután kezdõdött meg az eperjesi torna, amelyen végül 4 nemzet 34 versenyzõje indult ( 24 szlovák, 8 magyar, 1 cseh és 1 ukrán). Ezúttal a megszokottól eltérõen nem négy, hanem csak két 17 fõs csoportba osztották a részvevõket, ahonnan az elsõ tíz került tovább a legjobb húszba, szokás szerint magával hozva a saját csoportjából továbbjutottak elleni eredményeit.

A két csoportba viszont minket magyarokat nem egyenlõ létszámban és erõsorrendben osztottak el. Az egyikbe sorsolták Szabó Zolit, Bobák Lacit és Czakó Gerit, míg a másikba került Csír, Szabó Máté, Enikó, Szilasi Tamás és én.

Az alapszakaszt követõen nyolcunkból – végül is hosszas számolgatások után – még öten maradtunk állva. Csak Enikõ, Czakó Geri és Szabó Zoli szorult húszon kívülre. Szabó Zoli annak ellenére, hogy 22 pontot gyûjtött kimaradt a húszból Máté viszont 20 ponttal is még befért. S milyen jó, hogy befért, mert - ebéd után - a középszakasz végén is csak nüanszok döntöttek, de végül is ha tizenhatodikként is, de csak bejutott a legjobb tizenhat közé! Ehhez azért persze az is kellett, hogy az én kis Sykora felett aratott 6-2-es gyõzelmemet – egy adminisztrációs hibából kifolyólag - ne a szlovák juniornak „számolják el”, hanem nekem, s ezzel – tegyük hozzá gyorsan, hogy teljesen megérdemelten – végül nem mindennapi izgalmak és fejtörés után Máté jutott a nyolcaddöntõbe. Ugyanezt szerencsére a többi húszba jutott magyar is elmondhatta magáról, tehát Csír, Tamás, Bobák Laci és én is várhattuk a nyolcaddöntõket.

Persze egyáltalán nem volt mindegy, hogy ki milyen pozícióból vághatott neki a tizenhat közötti K.O. küzdelemnek. Sajnos ötünkbõl hárman is a tizenhatos „fogat” végére szorultak (Máté 16. helye mellett Csír a 13., Bobák Laci a 15. helyen végzett a középszakaszban), ami nem sok jót ígért a nyolcaddöntõk kezdete elõtt. Ezt mintegy ellensúlyozandó legalább mi ketten Tamással kedvezõ pozícióból várhattuk a nyolcaddöntõt, hisz klubtársam - köszönhetõen középszakaszbeli kiemelkedõ játékának, amikor is még Pikl-t is elpáholta 3-2-re és 10 meccsen 9 gyõzelemmel és mindössze egyetlen egy „öreg” Hudec elleni vereséggel – a 6. helyen zárt, míg jómagam az 5. helyre jöttem be mindössze 4 pont hátránnyal a meglepetésre elsõ Kudritszkij mögött.

A nyolcaddöntõkben pozitívumnak számított, hogy szerencsére magyar-magyar párharc nem alakult ki, így legalább egymást nem ütöttük el a továbbjutástól. Megtette ezt viszont helyettünk más, méghozzá olyan esetben is, amikor egyáltalán nem vártuk (gondolok itt Tamás idõ elõtti búcsújára, de errõl majd késõbb). Az még csak benne volt a pakliban, hogy Szabó Máté kiesik a középszakaszt az élen záró és a világranglistán majd' 500 hellyel elõtte lévõ Kudritszkijjal szemben (ahhoz képest igen szoros meccset vívtak egymással s Máté ráadásul a másodikat hirtelen halálban még meg is nyerte: 2:3,5:4pp, 2:4,1:3) - s így végül maradt 16. - , s sajnos az is a realitást tükrözi, hogy „kis” Hudec továbblép Bobák Laci ellenében (0:2, 2:6, 0:2) – Laci ezzel 15. lett - valamint a Csír – Pikl párosítás sem klubtársam továbbjutását ígérte (1:4,0:3,2:4). Ezek után Csír a 14. helyen végzett.

Tamásnak viszont nem csak, hogy tovább kellett volna jutnia, hanem egyenesen „át kellett volna gázolnia” Lubomír Cmilen (különösen azok után, hogy az alapszakaszban még 6-1-re verte), ehhez képest sajnos a párharcot követõen a szlovák versenyzõ „találta” magát a nyolc között sima 3:0-lal (1:4,1:3,1:2) s ez még akkor is így van, ha Szilasi szerint mindhárom meccsen iszonyatos „mákja” volt a csávónak, s mindezt úgy vitte ellene véghez, hogy egy akciógólt sem ütött. Nem állítom, hogy ilyen egyáltalán nem fordulhat elõ, - néha persze ilyen is van - , de erre csak azt tudom mondani, hogy õ viszont azért található jóval elõrébb a világranglistán, hogy az ilyen fajta mázli faktor esélyét egy nála alapból jóval gyengébb játéktudású versenyzõvel szemben gyakorlatilag a nullára redukálja. Tamás váratlanul korai kiesésével a 10. helyen zárt (Ez ahhoz képest csalódás, hogy a verseny elõtt a világranglista alapján Tamás a 7. kiemelt volt, így a nyolcba jutás mindenképpen valós elvárás volt vele szemben).

Az ötödik magyar érdekeltségû negyeddöntõben legalább nem borult a papírforma, de azért ez sem volt olyan egyszerû, mint ahogy elõzetesen elképzeltem. M. Macej ellen az alapszakaszban még könnyedén nyertem 8-0-ra, a nyolcaddöntõben azonban ehhez képest „szenvedõs” (4:2, 3:1, 4:2) következett. Ami ennél nagyobb gond volt, hogy a következõ ellenfél a negyeddöntõben már Pikl volt, aki sajnos Csír után rajtam is túllépett, igaz valamelyest nehezebben, mint Csíren, mert az elsõ meccs után még én vezettem - (4-1) ide - , de aztán ráérzett a stílusomra, de ami ennél nagyob gondot jelentett, ezzel egyidejûleg a támadójátéka is jelentõsen feljavult. Mindez (4-2-es) egyenlítést eredményezett, s mivel sem támadásban, sem védekezésben nem tudtam ellenfelemet újabb hatékony variációkkal meglepni, sajnos törvényszerû volt a további két vereség és a kiesés (0-4 és 3-5). Ennek következtében nekem a 6. hely jutott, ami nagyjából papírforma eredmény (a verseny elõtt a világranglistás helyezésem alapján az 5. legerõsebbnek számítottam).

Mindeközben Szabó Zoli az egyszer már megszerzett 21. helyet vagyis az alsó ház elsõ helyét hagyta kicsúszni a kezei közül, s hogy ez megtörténhetett azt tulajdonképpen fõleg lanyhuló motivációjának köszönhette. Ezt egyébként nem is titkolta, hisz szóban is kifejtette, hogy nem igazán érti, hogy miért kell még a 21-28. helyért play off-ot játszani (mondjuk ebben szerintem is van némi igaza). Minden esetre ki más, mint a már-már az alsó házi rájátszások „specialistájának” mondható szlovák Hlinka élt is helyette a lehetõséggel és már nem elõször nyert ebben a „mûfajban”. Azért remélhetõleg legközelebb Zoli is motiváltabb lesz, s akkor majd nem hagyja kicsúszni a kezébõl a már megkaparintott jó helyezést vagy ami még jobb lenne, ha a legközelebbi szlovákiai versenyen már nyolcaddöntõt játszana. Erre - ha Szakolcán nem lesz sok erõs cseh játékos - van is komoly esélye. Zolinak így most végül meg kellett elégednie a 25. hellyel.

Czakó Geri viszont továbra sem találja a tavalyi szezonbeli önmagát. Akár csak a múlt heti magyar Eb-kvalifikációs fordulóban - ahol váratlanul nem jutott a 25 fõs mezõnybõl a legjobb 16-ba - , úgy Eperjesen is mélyen valós tudása alatt játszva csupán a 28. helyre futott be. Talán jót tenne neki, ha Marci testvére is eljönne már végre az új szezonban egy versenyre, mert akkor tán Gerinek is jobban menne a játék. Úgy gondolom, hogy azzal a véleményemmel sem vagyok egyedül, hogy Enikõtõl is ennél (29. hely) azért többet várn(ék)ánk. Szerintem vele kapcsolatban nem az a kérdés, hogy kijut-e a szakolcai Eb-re, hanem az, hogy addig mennyit tud fejleszteni a játéktudásán, vagyis, hogy képes lesz-e jövõ júniusban jobb eredményekre – magas(abb)an jegyzett versenyzõk ellen is - , mint az idei rigai vb-n. Szerintem igen, csak ehhez még több gyakorlásra és versenyrutin megszerzésére lenne szüksége (Ebbõl kifolyólag ezúton üzenem Bobák Lacinak, hogy gyakoroljon többet az „asszonnyal”. Persze itt most csak és kizárólag szigorúan az asztali hokira gondolok!)

Ugyan a negyeddöntõben már az utolsó magyar is „elfogyott”, de a verseny igazi csattanója a döntõben következett – amit egyébként a kb. este fél nyolcas kezdés miatt már mi sem vártunk végig a helyszínen - amelyben „kis” Hudec nagy bravúrral kerekedett felül a torna favoritjának számító Vaclav Pikl-ön (126. a világranglistán), aki a finálé megkezdése elõtt még 97! hellyel elõzte meg a szlovákok ifjú reménységét. Ezek után Pikl-nek már lehet, hogy az ingyen vonatjegy sem lesz olyan vonzó ...

Persze ez a szinte „csehmentes” és 2-3 prominens szlovák versenyzõt is nélkülõzõ mezõny felveti a kérdést, hogy egyáltalán van-e értelme kiutaznia a magyar élmezõnynek az ilyen felvidéki versenyekre, hisz ezek pontértéke szinte ugyanannyi mint a magyar versenyeké, így még magyar gyõzelem esetén sem igazán jelent elõrelépést az adott – gyõztes – versenyzõnek a világranglistán. A következõ felvidéki torna helyszíne Szakolca, ami viszont közel van a csehekhez, így oda talán a trineci „különítmény” tagjai is ellátogatnak. Minden esetre ha a csehek – a tavalyi szezonnal ellentétben - továbbra is „hanyagolják” majd szomszédaik asztali hoki tornáit, akkor úgy gondolom, hogy nekünk – gondolok itt a magyar élmezõnyre - sem lesz sok értelme látogatni azokat. Komolyan fejlõdni amúgy is igazán a cseh versenyeken lehet, tavaly is inkább a könnyebb pontszerzés esélye, no meg a földrajzi közelség miatt voltak olyan vonzóak a felvidéki versenyek.

Végezetül csak reménykedni tudok abban, hogy legközelebb, fõleg ha ilyen – szinte csehmentesen - foghíjas lesz a mezõny, nem hagyjuk, hogy más nemzetek versenyzõi arassák le helyettünk a babérokat!

Nagy Bálint

eredménylista