Világbajnokság Moszkvában – a várakozáson felül

Készült már nagyobb lelkesedéssel is magyar különítmény világbajnokságra, mint idén tavasszal. A vesztes VB-pályázat emléke után a moszkvai kiutazás költségeivel és az általános információhiánnyal szembesülve éljátékosaink közül többen mondtak kategorikus nemet, volt olyan idoszak is, amikor úgy tunt, idén magyar játékos nélkül rendeznek világbajnokságot, végül ötünknek (Borsányi Péter, Cserháti Zoltán, Nagy Bálint, Papp Magor, Regula Gergely) adatott meg a lehetoség, hogy az orosz fovárosban képviseljük a piros-fehér-zöld színeket.

A nagy ovációval beharangozott világbajnoki honlap tavaszra teljesen „archiválódott”, csupán a szerény, 50 (majd 55) eurós szállásajánlattal egészítették ki a szervezok, akiket hiába faggatunk nem létezo email-címeken, vendégkönyvekben, sot Göteborgban személyesen is, érdemi válasz nélkül hagyták a lehetoségeinket firtató kérdéseket. Aztán április közepe táján megérkezett a várva várt info, hamar kerekedett kollégiumi elhelyezés (akkor még úgy tunt, meleg vízzel együtt), néhány bíztató szó a következo magyar VB-pályázat felé, sot a meghívókat is megkaptuk az utolsó pillanatban, miután Bálint hosiesen fellelte a Moszkva-Belgrád gyorsvonaton szolgáló, multifunkcionális képesítésu kalauzt.

Már az elokészületek során készséges segítore leltünk Anna Galuzo személyében, aki a világbajnokság egyszemélyes angol nyelvu kapcsolattartójaként muködött. Így miután repülogépünk békésen landolt Seremetyevo repüloterén csupán két dolog volt, ami biztos pontnak tunt: az ígéretek szerint valaki fog várni ránk, továbbá Anna Galuzo telefonszáma. Az elso lehetoség teljesülése hiányában maradt a második. Jó fél óra keresgélés, majd Anna sms-es útmutatása után rá is találtunk a szomszédos terminál elott várakozó Alex Kosyrevre. Immár Kosyrevvel és a két dán játékossal együtt újabb órás várakozás (ilyenbol akad majd még néhány a beszámolóban), majd taxi, rekkeno hoség, hatalmas dugó a kétszer négysávos körgyurun, kis frissíto Kosyrev figyelmességébol, és megérkezés szálláshelyünkre. A kollégium ablakából újabb érdekesség: egy húsz-harminc, fehér és rózsaszín színekben pompázó tekintélyes jármuvet tartalmazó limuzinparkoló.

Moszkva hatalmas város. Óriási tömbházak, tekintélyes távolságok (a szállás és a versenyhelyszín között majd egy órás az út), türelmet próbáló forgalmi dugók (hétköznap éjfélkor is), cirill betus feliratok, angolul szinte egyáltalán nem beszélo emberek, de valahol mégis valami érdekes barátságosságot árasztó világ, melybe még további pozitívumokat hoz a kiválóan szervezett metróhálózat, és a lépten-nyomon feltuno dekoratív, fiatal lányok látványa. Elso esti városnézésünk célpontja egy közeli park: igazi múltidézo hangulat, vöröscsillagos épületekkel, tavacskákkal, kiállított repülogépekkel, urhajóval, önfeledten kergetozo görkorcsolyásokkal.

Másnap Anna vezetésével a másfélnapos vonatút fáradtságát cipelo szlovákokkal és az osztrákokkal kiegészülve egészen a Vörös térig jutunk, megcsodáljuk kívülrol a Történeti Múzeumot, a Lenin Mauzóleumot, a Kremlet és a délceg Vaszilij Blazsennoj székesegyházat. Délután fél négykor pedig már a hivatalos szálloda, a Hotel Salut elott várakozunk. Eloször a buszra, aztán a finnekre, aztán már talán senki sem tudja mire. A versenyhelyszín, a Krylatskoe sportaréna viszont lenyugözo. Helyes kis csomagot kapunk néhány üdvözlo szóval, pólóval és menetrenddel – aztán következik a bejutási procedúra: minden alkalommal fémdetektoros kapu és csomag-átvilágítás. Emlegetjük is Lacit, nincs miért a biztonságunkért aggódni. Az aréna közepén a világbajnokság számára kialakított újabb aréna, ízléses és igényes elrendezés.

A megnyitó kezdetére persze ismét várnunk kell. Az est házigazdája a szervezés összes fontos szálát kezében tartó, fáradtan lelkes Mihail Margolis. Az angol nyelvu musorközlést a civilben jégkorong-menedzserként muködo Dmitrij végzi (kéri, feltétlenül adjuk át üdvözletét Kovács Zoltánnak). Kezdetben nehezen találja a helyét, talán ennek tudható be, hogy az asztali jégkorongot egymás után kétszer is „table tennis”-nek fordítja, ezen Margolis is pironkodik. A kötelezo (?) kulturális musor szerencsére nem hosszú, a katonazenekar kifejezetten ügyes, az oket követo szaxofonos produkciója viszont –részben az elkeserítoen rosszul beállított hangosításnak köszönhetoen- bántja a fület, a mellettünk ülo Shoji Handa kínjában el is kezdi a zenészt parodizálni. A sorsolás elszomorítóan kabarisztikus. Margolis kis sakkfigurákat rakosgat egymás hegyére-hátára, a számokat rajtuk senki nem látja, o sem. Így kerül a harmadik kalapból három játékos is a négyes csoportba, a sorsolás követésére tett kísérletet végül akkor adom fel, amikor besorsolják az egyéni kategóriában nem is nevezett Vercinst. Azt, hogy a végso sorsolás hogyan alakult ki, így csupán a szervezok tudják (az ügyködésüket kontrollálni igyekvo Magort is megpróbálják elzavarni), de ilyen apróságokkal foglalkozni nincs ido, hiszen újabb húszperces ajtó elotti várakozás után kezdodik a számunkra oly fontos konferencia.

A 2009. évi világbajnokság rendezési jogát 11 szavazattal ítéli hazánknak a testület (éljen!), a jövo évi Európa-bajnokság helyszíne az egyedüli pályázó, Riga. Az ITHF testületeibe a magyarok közül ketten is bekerülünk, Magor ezúttal a technikai bizottságot erosíti, én az executive committee soraiba nyerek felvételt (utána jót mosolygunk azon, hogy egy elírás következtében pont a magyar küldöttol nem kapok hozzá támogatás). Végre vége, kezd nagyon késo lenni. A tíz órára ígért busz még sehol, az eso annál inkább beköszön, majd lesz busz is, de a várakozás még újabb fél óra, mire az ordító sofor –szerencsére számunkra érthetetlen szitkai között- begyujtjük Dmitrijt és Margolist. Még szerencse, hogy Gergo elment az elozo, 9 órára hirdetett busszal, gondoljuk – késobb kiderül, hogy kilenc órás busz egyáltalán nem is volt, Gergo a szintén a „kollégiumban” lakó orosz csapat segítségével, velünk egy idoben érkezik. Másnap verseny, Bálint és Peti (a repülojük hét órára érkezett meg) még sehol. Fél kettore ok is beesnek (innen már nem gondolkodunk a reggel 8 órás juniorversenyen), ágy híján Bálint az elotérbe telepszik egy polifoamra, végre együtt a csapat.

A kalandok beszámolója persze korántsem lehet olyan érdekes, mint maga a világbajnokság, itt az ido, hogy a szó végre a sporteseményre terelodjék. Minden idok legerosebb világbajnoksága az idei, ebben a sportág muveloi kivétel nélkül egyetértettek. A World Tour legjobb tíz helyezettjével és a házigazda jogán induló további négy orosz versenyzovel együtt a legerosebb hat országból összesen 63-an, a világranglista elso száz helyezettjébol 60-an képviseltették magukat. Az elozetes várakozások egyetértettek abban is, hogy Moszkvában lehetoség adódhat arra, hogy megszakadjon az egyéni világbajnokságokat uraló svéd dominancia, a fiatal sztárok (élükön az idei szezonban minden fontosat nyero Roni Nuttunennel) már elérik a svéd klasszisok szintjét. Ki mindenki nyerhet? Nuttunen persze favorit, de ott lehet Lukas Turon, Michal Hvizd, Caics vagy a hazai pályán versenyzo Alexey Zaharov. A svédek közül a címvédo Österman, esetleg Wallen, Edwall, Fridell vagy a saját bevallása szerint is a világbajnoki címet megcélzó, Szamoáról érkezo veterán Thomas Pettersson. A férfi csapatverseny is szorosnak ígérkezik. Lesz-e svéd-finn visszavágó? Vagy becsúszhatnak a döntobe a csehek, esetleg a házigazda oroszok? És persze, -latolgattuk sokat itthon is és a helyszínen is-, hogyan alakulhatnak a magyar játékosok esélyei? A lebonyolítás szerencsés. Az alapcsoportokból tízen, összesen hatvanan kerülnek a focsoportokba – a focsoportba jutáshoz is hatalmas bravúr kell, de kello összpontosítással és szerencsével talán elérheto. Elsodleges célként nem is tuztünk ki mást, mint hogy minél többen megismételjük Magor rigai bravúrját, a focsoportba kerülést.

Szombaton délre hirdették a kezdést, fél 12-re kiértünk, de a juniorok és a veteránok még javában versenyeztek (a focsoportba kimaradó nyolc fordulót sikerült lebonyolítaniuk tizenhét kör alatt). Viszont reggelre volt már sorsolás. El is képedtem, mikor megláttam a csoportomat: Axelsennel, Karol Hudeccel és a mögöttem lévo kalapból besorsolt, játékerejénél jóval hátrább rangsorolt Shoji Handával. Az egyéni verseny három óra táján el is kezdodött, legalább volt ido gyakorolni. A pályák beállításával én inkább meg voltam elégedve, Gergo és a csehek kevésbé. A borítás se túl gyorsnak, se túl lassúnak nem volt mondható, a felszínt beborító színes rajzolatok viszont a vártnál kevésbé zavartak.

A csoportkör végül kiválóan sikeredett, amit a világbajnokság elott remélni is alig mertünk, valósággá vált: három magyar a legjobb hatvan között! Mindhárman a tizedik helyet sikerült elcsípjük. Gergo a svédekkel (Edwall, Brodin) szembeni pozitív mérleggel, Stanislav Kraust maga mögé utasítva jutott tovább, Magor hatalmas hajrával, Caics-t is legyozve ért be a vonal fölé (itt a neves búcsúzók a finn Järvinen és Zezerov). Jómagam Friestol és Ivan Zaharovtól is csentem egy pontot, de a továbbjutáshoz az összeszedett játékon kívül így is kellett, hogy a Sternats-Mihin-Axelsen hármas körbeverje egymást. Bálint szoros küzdelemben az „A”, Peti a „B”-csoportba jutott, de ok is gyujtöttek nagy skalpokat: Bálint Petrovot gyozte le, míg Peti Eriksson elleni 6-6-ja is több, mint dícséretes!

Nem csoda hát, hogy kis különítményünk fellelkesült – ez kellett is nagyon, mert rövid piheno után csapatban az ukránok elleni kulcsmérkozés következett. Sárga mezes szomszédaink nagyon készültek is ellenünk, az asztalok túloldalán a legerosebb összeállítású ukrán válogatott és egy mindenre elszánt szurkolótábor várt, a mi oldalunkon a csoportmeccsek sikere volt dopping, s hozzá adódott még a figyelemmel teli, szervezett csapategység. Az utolsó pillanatig szoros mérkozést 11-10-re sikerült nyerjük, melyben kulcsszerepet játszott Peti, aki pozitív mérlege mellett az utolsó fordulóban egyedüliként le tudta gyurni a veterán focsoport gyoztesét, a nagy kedvvel játszó Vladimirovot. A svájciak és az osztrákok elleni mérkozés -minden fáradtságunk ellenére- nem okozott nehézséget, így világbajnokságon eloször a legjobb nyolc közé jutott a magyar válogatott!

A csapatmeccsek során az elitcsoportban is adódtak meglepetések, a svéd válogatottat nem csupán a finn válogatott verte (könnyedén), de a cseheknek is sikerült kifogniuk rajtuk. A csehek legyozték a házigazdákat is, míg a finnek az oroszoktól szenvedtek vereséget… Ekkora körbeverés láttán a vasárnap izgalmasnak ígérkezett! Szombaton két bajnokot is avattak: a noi versenyt esélyeshez méltóan nyerte Alexya Belavina, míg a veterán mezonyben az elso cseh világbajnoki arany született meg a döntoben Lars-Erik Svenssont legyozo Pavel Plesak révén. A csúszások miatt a junior rájátszás másnap reggelre maradt, s már két óra körül járt az ido, mire a szállásunkra érkeztünk. Egyikünknek sem kellett mesélni altatót.

Gergo és Peti gondoltak merészet, amikor megcélozták a junior versenyre hirdetett (de valójában nem létezo) hét órás buszt, s meglepve láttuk, hogy a kilences buszhoz nekünk kell a ruhástól ágyba visszadolo csapattársainkat ébreszteni. Mire kiértünk, már az elodöntok mentek, finn-lett párosításokat láthatott a közönség. A juniorok versenyét végül a Caics felett diadalmaskodó Nuttunen (ki más?) nyerte, a harmadik helyet Silis szerezte meg, visszavágva a Cseh Open-en történtekért Ahti Lampinak.

A folytatásban aztán a focsoportok ereje hamar megmutatkozott. Lehet, hogy a felkelés körüli kavarodás és a melegítés hiánya (egyszeruen nem volt rá a programban lehetoség!) is közrejátszott, lehet, hogy itt már a„nagyok” is jobban koncentrálnak, de az elso fordulókban a magyarok számára alig termett babér. Magor aztán a Samuel Blumer elleni „kötelezo” gyozelemmel indult be, míg Gergonek a „hihetetlen izgalmakat hozó” Gergo-Csír meccs (1-0) adta meg a kezdeti lendületet. Számomra a féltáv jelentett fordulópontot, ezt követoen sikerült néhány fontos meccset nyerjek, s ledolgoznom azt a tetemes hátrányt, amit addig sikerült összegyujtenem. Szép eredmények mindannyiunk számára akadtak: többek között Magor Jukka és Suchy, Gergo Silis és Remmem skalpjaival gazdagodott, nekem Galuzo-t és Käsmä-t sikerült legyozzem, de talán Petr Tmej sajnálhatja leginkább a magyarokkal való találkozást, az a négy pont, amit Gergovel együtt megszereztünk tole, nagyon hiányzott neki a végelszámolásnál. Gergo a 800 világranglista pontot meghaladó 52., Magor az 54. helyen végzett, számomra az 58. hely jelentette a végállomást. Ezalatt Bálint az „A”-csoportban sorra gyozte le az esélyeseket (Järvinen, Sternats, Kalnevics), s szerezte meg a „mágikus” 69. pozíciót. Peti a „B”-ben végzett rájátszást éro 6. helyen (csak kár, hogy a meghirdetett rájátszás elmaradt), ez összesítésben számára a 90. helyezést jelentette.

A csapatverseny rájátszásában eddig százszázalékos csapatunkra az elitcsoport-gyoztes finnek vártak (ez jól jelzi a lebonyolítás adta „egyenlo esélyeket”), itt is akadt néhány jó mérkozésünk, akárcsak ezt követoen a lettek ellen, de a nap legfontosabb meccse a szlovákok elleni örökrangadó volt a hetedik helyért. Itt sajnos nem sikerült megismételjük elozo napi jó teljesítményünket: az eros, de hozzánk hasonlóan igen fáradt szlovák együttes jelentos különbséggel gyozte le csapatunkat. A legjobb négy közül drámai csatában jutottak a döntobe a svédek és a finnek, s a „nagy visszavágót” minimális különbséggel nyerte a svéd válogatott (annyira minimálissal, hogy az eredmény eldöntéséhez a „videobírót” is igénybe kellett venni). Nem csoda hát, hogy a gyozelem hatására a svéd csapat tagjai felszabadultak (a csapatba „visszafogadott” Wallen még sírva is fakadt), ekkor még nem tudván, hogy ezen a világbajnokságon ez lesz a svédeknek az egyetlen aranyérmük. (Hiába, változik a világ!) A noi csapatverseny gyoztesei pedig természetesen a Belavinával és anyukájával felálló oroszok.

De vissza az egyénire! A legjobb 16 mezonye elképesztoen szoros csoportok után alakult ki, némi meglepetésre nyolc svéd játékosnak is sikerült beverekednie magát, míg a nagy hiányzók között ott találhatjuk a 2003-as világbajnok Wallen-t, a kiváló lett juniorokat Silis-t és Caics-t, a rigai bronzérmes Bengtsson-t, s a házigazda oroszok képviseletében is egyedül Alexey Zaharov érte el a rájátszást.

Ha lehet, a nyolcaddönto párosításai is érdekesen alakultak: mind a négy finn versenyzo egy ágra került, s Arto Käsmä látványosnak igazán nem nevezheto, taktikus játékával nagyon megnehezítette Nuttunen dolgát (Käsmä 3-1-es vezetését megfordítva nyert 4-3-ra Nuttunen). A másik finn csatában Lampi Iso-Tryykari felett könnyebben lépett át, Michal Hvizd Östlund ellenében búcsúzott, míg Fridellel szemben szoros, hétmeccses csatában vérzett el az utolsó állva maradt norvég, a hatalmas küzdo Tore Lie (nagyot rúgott is a székébe a mérkozés után). A negyeddöntoben Nuttunen-nek Lampi, a közönség által erosen támogatott Zaharovnak Fridell kiverése nem jelentett nagy nehézséget, Finn Fries Östlund ellen jutott tovább. A legnagyobb párharc az Österman-Lukas Turon hétmeccses összecsapást kísérte, ahonnan végül a rutint és más taktikai elemeket (korong újradobatása az utolsó fél percben) is beveto címvédo lépett tovább. Az elodöntok alatt már parázslott az aréna. Az egyik sarokban az elozo évi VB-dönto visszavágója zajlott – ezúttal Nuttunen gyozelmével, bár Österman egy idényre való kipattanót ütött a mindent eldönto, hatodik mérkozés hosszabbításában. A másik elodönto sajnos kevésbé szólt a játékról, mint a körülményekrol. Fries kétmeccses elonyt követoen, az orosz közönség sportszeruség kereteit súroló viselkedésétol (igazán diplomatikus vagyok) kizökkenve maradt alul a higgadtan játszó Zaharov ellenében. (A történetnek számos tanulsága akad a jövore nézve, különös tekintettel a versenyszabályok területén.) A dönto tehát már svéd versenyzo nélkül: Zaharov-Nuttunen. Az elso mérkozés után még úgy tunt, szoros csatára számíthatunk, ott Zaharov nyert elegánsan és magabiztosan, ezt követoen viszont már Nuttunen-é volt a pálya (összesítésben 4-1), a fiatal finn a World Tour után a világbajnokságot is megnyerte!

A záróünnepségnek a szervezok szintén megadták a módját, bajnokokhoz méltó felvezetés, diadalzene, konfettieso színesítette a parádét. A gyoztesek köszöntése közben jutott ido arra is, hogy átvegyük azt a kis plakettet, amely a következo világbajnokság rendezojét illeti. Gyors (alig bo egy órás) fényképezkedés (a csapatunkhoz csatlakozó vendégeket Handát és Plesákot nevetve fogadtuk be sorainkba), majd irány a bankett! A bankett, ahol orosz házigazdáink ismét kitettek magukért: látványos svédasztal, ingyen vodka és sör, igazi parti-hangulat. A talpalatnyi tánctéren Silis és Belavina vezetésével ropták a táncosok, míg a pult körül kóválygó sztárok inkább a temérdek vodka hatásától mámorosodtak. Már reggel hét óra felé járt az ido, mikor elköszöntünk, bár elotte még csapattársaim nagy derültségre kis híján bekapcsolódtam egy bowling-partyba az igencsak mosolygó Alekszandr Zuljabinnal. A hétfoi nap a regenerációról szólt, keddre csatlakozott hozzánk a régi ismeros Tim Tigges, valamint a norvég csapatból Espen Moe és Jarle Eide, s együtt jártuk a várost. Szerdára és csütörtökre aztán véget ért a moszkvai látogatás, négyen hazarepültünk, míg Magor elindult újabb kalandokat keresni, a Kaukázus felé.

Érdekes világbajnokságot láthattunk, ahol az eredményekkel összeségében elégedettek lehetünk, s tanulhattunk sokat a szervezés apró buktatóiról is. Osztol pedig itt az ido –mind a játékbeli fejlodés, mind a szervezés terén- munkába lendülnünk: két év múlva Budapesten találkozik újra az asztalihoki-világ!

Cserháti Zoltán (Csír)